A szerzői jog a szellemi alkotások jogának egyik részterülete, mely többek között védelemben részesíti az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat, valamint – az ún. szerzői joggal szomszédos jogok révén – a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket. A szerzői jogi törvény példálózó jelleggel sorolja fel azon alkotások főbb fajtáit, amelyeket oltalomban részesít, azonban ez a felsorolás nem kimerítő jellegű, tehát ezektől függetlenül minden olyan alkotást védelemben részesít, amely a szerző szellemi tevékenységéből fakad, továbbá megfelel az eredetiség és az egyéniség kritériumának.

Napjainkban fontos kérdés az is, hogy egy korábbi mű miként használható fel. Azaz, pontosan melyek a felhasználáshoz szükséges feltételek, meddig is tart a szerzői jogi védelem valójában, szükséges-e egyáltalán engedély a mű felhasználásához, vagy az esetlegesen a szabad felhasználású művek kategóriájába tartozik.

Szerzői joggal kapcsolatos szolgáltatásaink:

  • irodalmi művek, zeneművek, számítógépi programalkotások (szoftverek) és egyéb szerzői művek felhasználásával és védelmével kapcsolatos jogi tanácsadás;
  • felhasználási szerződések készítése;
  • szerzői jogi jogsértésekhez kapcsolódó tanácsadás;
  • a fentiekhez fűződő jogi képviselet.

 

Védjegyjog

A védjegy egy olyan megjelölés (szó, jelmondat, logó, ábra, de akár grafikailag ábrázolható hang vagy térbeli forma is lehet), amely alapján a bejelentő termékei, szolgáltatásai megkülönböztethetőek, beazonosíthatóak lesznek.

Persze nem minden elnevezés, megjelölés védjegy. Mitől több mégis? A védjegyet az oltalom alapján kizárólag a bejelentő használhatja az adott áruk vagy szolgáltatások kapcsán, az engedély nélküli felhasználásokkal szemben pedig felléphet. A védjegy megkülönböztető képességet, könnyebb azonosíthatóságot és védelmet biztosít.

A kizárólagos használati jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ a védjeggyel azonos, vagy ahhoz összetévesztésig hasonló megjelölést olyan árukkal, illetve szolgáltatásokkal kapcsolatban, amelyek azonosak vagy hasonlóak a védjegy árujegyzékében szereplőkkel. Jóhírnevű védjegy esetében azonban semmilyen áru vagy szolgáltatás esetében nem használható azonos vagy hasonló megjelölés, amennyiben a használat sértené vagy tisztességtelenül kihasználná a védjegy megkülönböztető képességét vagy jóhírnevét.

Amennyiben valaki mégis engedély nélkül használja a védjegyet, úgy lehetőség van bírósághoz fordulni és kérni a további jogsértés megszüntetését, az elért gazdagodás visszatérítését, kártérítés megállapítását.

Irodánk az eljárás valamennyi szakaszában közreműködik, a védjegykutatástól a védjegy lajstromozása iránti eljárás során történő képviseletig, illetve a lajstromozást követően a védjegyekre alapított igények érvényesítésével is foglalkozunk (védjegyperek, törlési eljárások).

 

Know-how védelem

A know-how olyan gazdasági, műszaki és szervezési ismeret, tapasztalat, amely a gyakorlatban felhasználható, korlátozottan hozzáférhető, és amelyet az oltalom addig illet meg, amíg közkinccsé nem válik [Ptk. 86. § (4) bek.]. A know-how másra átruházható. A know-how külön eljárás nélkül jogi oltalmat élvez, a létrejöttekor automatikusan védelem alatt áll a jogosulatlan felhasználókkal szemben.

A know-how védelmét és a felhasználás tiltását jogi eszközökkel is ki lehet kényszeríteni, általában valamennyi fél számára a kérdés közös megegyezéssel történő rendezése az, ami megnyugtató és gyors megoldást biztosít. Irodánk a kapcsolódó jogi tanácsadás mellett közreműködik a felek közötti egyeztetésben, megállapodások létrehozásában, illetve a peres eljárások során is.

 

Franchise

A franchise egy speciális együttműködési forma. Többféle tartalma lehet, lényege egy olyan együttműködési megállapodás, amelynek során a franchise-adó (franchisor) egy értékkel bíró név, általában bejegyzett védjegy, valamint egy hozzá tartozó, értékkel bíró tapasztalat, know-how használatára biztosít lehetőséget, a franchise-vevő (franchisee) pedig díj fizetésére, és a franchise-adó által meghatározott kialakítás, üzletmenet alkalmazására köteles.

A franchise alapja az együttműködési megállapodás, amely rendkívül változatos lehet, a felek érdekeinek és az üzlet típusa által megkövetelt specialitások figyelembe vételével készül. Irodánk nagy tapasztalattal rendelkezik a  különböző típusú és mélységű franchise rendszerek jogi hátterének megteremtésében.

 

Formatervezési mintaoltalom

Egy termék külső, esztétikai megjelenése, dizájnja. A termék külső jellegzetességei, díszítése (alak, anyag, rajzolat, mintázat stb.) az, ami a formatervezési mintaoltalom tárgya lehet. Az oltalom feltétele, hogy a dizájn új és egyéni jelleggel rendelkezzen.

A formatervezési mintaoltalom célja, hogy a bejelentő az általa, vagy megbízásából létrehozott, a termék külső megjelenésében megvalósuló alkotását más ne használhassa, azaz a minta szerinti termékkel azonos vagy ahhoz hasonló megjelenésű terméket a mintaoltalom jogosultjának engedélye nélkül más ne gyárthasson, illetve forgalmazhasson.

A formatervezési mintaoltalmat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál lehet bejelenteni. Irodánk az eljárás valamennyi szakaszában közreműködik, a minta újdonságának ellenőrzésétől (előzetes kutatás), a minta lajstromozása iránti eljárás során történő képviseletig. Emellett tapasztalt munkatársaink a már fennálló oltalmakra alapított igényérvényesítési eljárások során is jogi tanácsadást nyújtanak.